2013. július 28., vasárnap

12. Ismerkedés

Na sziasztok!Megint itt lennék:) Nem ez lett a legjobb rész,de remélem tetszeni fog.Próbáltam a lehető legjobbra írni,de hát így sikerült.Jó olvasást.Ne felejtsetek el pipálni és kommentet hagyni!;) Természetesen a chat-be is írhattok myugodtan véleményt:) A feliratkozóknak pedig különösebben örülnék:) 
Puszi♥

---------------------------------------------

'Az első két képcsőfokon még tökéletesen fel tudtam menni,de ahogy léptem volna fel a következőre,egy kisebb baleset történt.'

Nagy balszerencsémre megbotlottam és körülbelül az egész iskola látta,majd egyszerre mindenki hangos nevetésben tört ki.Mark felsegített,aztán lehajtott fejjel indultam tovább,miközben néhányan még mindig rajtam nevettek.
-Jól vagy Lexy?-kérdezte barátnőm aggódva.
-Persze.Totál jó érzés,hogy az iskolában,ahova járni fogok,már is elkönyveltek 'bénának'-mutattam idézőjelet a levegőben.
-Jól van na.Majd elfelejtik-próbált vigasztalni Tory.
-Remélem...-reagáltam egy sóhajtás kíséretében-Na de mindegy.Menjünk inkább!
Bementünk az épületbe,majd egyenesen az igazgatói irodához.Bekopogtattunk,majd miután hallottunk egy halk 'Tessék!'-et,benyitottunk és bent a kis szobában leültetett minket az igazgató.
-Üdvözlöm önöket!A nevem John Eastman.
-Én Alexandra Smith vagyok.
-Én pedig Victorya Tonkin-fogtunk kezet vele sorban.
Miután mindennel végeztünk,felálltunk és elindultunk az ajtó felé.
-Akkor holnap reggel 09:30-kor várom önöket az irodámba egy kis eligazításra-szólt utánunk.
-Rendben.Köszönjük.Viszontlátásra!
Az ajtó előtt Jay már várt minket.
-Na mehetünk lányok?
-Igen-válaszoltuk kórusban.
Hazaértünk,majd rohantam fel a szobámba.Átöltöztem egy laza melegítőnadrágba és egy trikóba és visszafeküdtem aludni.Körülbelül 10 perc múlva kopogást hallottam.



-Bejöhetek?-hallottam egy fiú hangját,feltételeztem Louis az.
-Mit akarsz?-kérdeztem vissza kissé morcosan.
-Csak beszélgetni-gondoltam,mivel most egy ideig együtt fogunk lakni,jó lenne kicsit jobban megismerni egymást.
-Jól van gyere-azzal leült az ágy szélére.
-Nos Lexy...Mesélnél egy kicsit magadról?
-Hát oké.Szóval...-kicsit elhallgattam-17 éves vagyok.New York-ban élek édesapámmal és nővéremmel Bellával.Ott is járok iskolába,természetesen Tory is.Jövőre végzünk a gimiben.Közös álmunk,hogy Angliába költözünk.Ez most egy fél évre sikerült is,remélem később lesz majd rá lehetőség,hogy végleg valamelyik angliai városkában maradjunk.
-Elnézést,hogy belevágok,de édesanyáddal külön éltek?Mivel őt nem említetted-hallgatott el.
-Anyu 8 éve meghalt autóbalesetben...-fojtottam vissza sírásomat.
-Oh...Ne haragudj-ölelt át.



-Ugyan.Semmi baj.Kérted,hogy meséljek magamról-mosolyogtam rá kedvesen-na most te következel.
-Jolvan.Akkor kezdem a legelején.Louis Tomlinsonnak hívnak,amit persze te is tudsz-kacsintott rám.
-De nagyra van valaki magával-vágtam vissza kicsit bunkón-na folytasd.
-20 éves vagyok,itt nőttem fel Doncasterben ebben a házban.18 évesen jelentkeztem az X-Factor UK-be,ahol szólóénekesként nem sikerült teljesítenem,így hát beraktak egy bandába,ami végül a One Direction nevet kapta.
-Olyat nem tudsz mesélni,amiről nem tudok?
-Szóval te is rajongó vagy?-húzogatta a szemöldökét-Bár ezen nem csodálkoznék.
-Ezt miből gondolod?Csak,mert tudok rólatok pár dolgot?Elárulom,hogy ez azért van,mert már a csapból is ti folytok minden nap.Kissé kezd idegesítő lenni.De látom te is ugyanolyan híresség vagy,mint a többi...Azt hiszed,hogy mindenki ismer téged és a lábad előtt hever,csak,mert híres vagy.Hát elmondom,hogy nem így van.Ja és,ha végeztél a nagyképűsködéseddel,akkor magamra is hagyhatnál.Tudod...-hallgattam el kicsit-Mikor elkezdtük ezt a beszélgetést,tök normálisnak tűntél.Azt hittem nem vagy elszállva magadtól,mint a többi híresség,de csalódnom kellett.Főleg,hogy Niall tök normális volt.De lehet,hogy az is csak a látszat volt...-fejeztem be az utolsó mondatot már halkabban,hogy ne hallja.
-Mi?Milyen Niall?Mi van Niallel?Te találkoztál vele?-zúdította rám kérdéseit.
-Semmi közöd hozzá!Most hagyj békén!-azzal kiviharoztam a szobából és becsaptam magam mögött az ajtót.


2013. július 17., szerda

11. Váratlan vendég

Hát sziasztok! Kis kihagyás után megint itt lennék!:) Remélem tetszeni fog a folytatás. Mostantól valószínűleg hetente,maximum kéthetente hozok részt. Hamarosan valószínűleg új kinézet is lesz ;) A másik blogot,ami Niall szemszögéből íródik,azt pedig törlöm,mivel minden erőmmel arra szeretnék koncentrálni,hogy ebből a blogból kihozam a lehető legjobbat. Hát akkor nem is húznám az időt. És tényleg ne haragudjatok,hogy még csak most hozom a részt. Puszi: Lexy ♥

---------------------------------------------

'-Na akkor jóéjt mindenkinek! - indultunk fel a lépcsőn.
-Jóéjt lányok! - mondták kórusban.'

*1 hét múlva*

Már egy hete itt vagyunk.Nagyon jól érezzük magunkat Toryval.A lányokkal,Mr. és Mrs. Tomlinsonnal is nagyon jól kijövünk.

*hétfő reggel*


Ma megyünk beiratkozni az iskolába. Remélem minden a terv szerint fog haladni és holnap már diákként mehetünk suliba.
Reggel 7:30-kor ébresztett a telefonom.Kimásztam az ágyból,majd szekrényhez mentem,hogy kiválasszam a szettet,amiben iskolába megyek.Rövid keresgélés után megtaláltam a megfelelő összeállítást,amit az ágyra raktam.
Bementem a fürdőszobába,majd elvégeztem a szokásos reggeli tevékenységeimet.Visszamentem a szobába és nagy meglepetésemre valaki háttal állt nekem és az ablakon nézelődött kifelé.
-Hát te meg ki vagy?-szólítottam meg a fiatalembert,aki azon nyomban megfordult.
-Ezt inkább én kérdezhetném tőled!-nézett végig rajtam,mire én eléggé elpirultam,mivel csak egy alsónemű és egy hosszabb póló volt rajtam.
-A nevem Alexandra Smith és csereprogramban veszünk részt egy kisebb csapattal az iskolából.New York-ból jöttünk.A barátnőmet és engem itt szállásoltak el.Én a te szobádat,Tory pedig Lottie szobáját kapta.A hugod,is ugyanebben a csereprogramban vesz részt.Ő New York-ban,az egyik családnál tartózkodik-fejeztem be a kis monológomat.
-Áááá értem.Én Louis Tomlinson vagyok a One Direction nevű együttesből,de gondolom erre magadtól is rájöttél.
-Na mert nekem mindenképp ismernem kell téged?-kérdeztem tőle kissé flegmán,mert nem akartam,hogy észre vegye,mennyire imádom őket.
-Manapság mindenki ismer minket-válaszolt kicsit félénkebben,miközben a földet pásztázta.
-Csak ugratlak.Persze,hogy tudom ki vagy.De szerintem ideje lenne menned,mivel ma megyünk beiratkozni az iskolába és még fel kéne öltözzek.
-Ja okés.Bocsánat a zavarásért.
-Semmi gáz.Addig ismerkedj meg a barátnőmmel,Toryval.
-Oké,köszi!-azzal ki is ment a szobából.
Magamra kaptam a kikészített ruhákat,beppakoltam még pár szükséges iratot a táskámba,majd elindultam lefelé.


Lent már vártak rám.Mindannyian megreggeliztek már.
-Na végre Lexy.Negyed órája rád várunk-szidott le kicsit Jay.
-Elnézést,csak Louis feltartott,mikor épp öltözni készültem.
-Na jól van.Inkább induljunk!-kiáltott fel Mark.
Elköszöntünk Louistól,majd elhagytuk a házat és beszálltunk az autóba.
-Lányokelraktatok minden szükséges papírt,ami kelleni fog?
-Igen Jay.Legalábbis én igen-válaszoltam.
-Azt hiszem én is-mondta utánam Tory.
Megláttam az iskolát,hirtelen görcsbe rándult a gyomrom.Az új hely,új emberek.Bevallom kissé félek.
-Lányok megjöttünk!-zökkentett ki gondolatmenetemből Jay kedves hangja.
Kiszálltunk a kocsiból,majd elindultunk az iskola bejáratához.


Ahogy egyre közelebb és közelebb értünk,egyre idegesebb lettem.Nagy idegességemben próbáltam magabiztosan menni,de ez körülbelül addig sikerül,mig az iskola előtti lépcsőhöz értünk.Az első két lépcsőfokon még tökéletesen fel tudtam menni,de ahogy léptem volna fel a következőre,egy kisebb baleset történt.



2013. május 15., szerda

Közérdekű!

Sziasztok! 
Tudom,hogy mostanába nem volt rész,de ennek oka is van : egyszerűen nincs időm írni és mostanába ichletem sincs.Egy időre szerintem szüneteltetem is a blogot.Tényleg sajnálom. Amint lesz időm rendesen blogolni,azonnal értesítek mindenkit,akit érdekel és olvassa a blogom.Addig is kommenteljetek,hogy mi legyen a folytatás és esetleg azokból is ichletet merítek.Tényleg nagyon sajnálom! Remélem nem haragszotok rám! Szeretlek titeket! ♥


2013. április 5., péntek

2. díjam


Először is szeretném megköszönni a díjat Elinek .

Szabályok:

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1.



-kedvenc országom Anglia,Írország és az USA
-sokat szoktam álmodozni
-szeretek táncolni
-sosem voltam még Starbucksban
-szeretem a szőke hajú,kék szemű fiúkat
-nem voltam még külföldön
-utálom a hajamat
-kedvenc filmjeim a Twilight sagák
-kedvenc évszakom a tavasz és a nyár
-minden nedves és hideg dolgot utálok,ami az időjárással kapcsolatos
-kedvenc gyümölcsöm a dinnye

2.



 

-Van valamilyen háziállatod? Ha igen, mi az, és hogy hívják?
 -van egy kutyám: Gizmi és egy macskám: Zokni
 -Hány éves vagy?

 -14
- Mi ihletett? (történet megírásához)
 -kedvenc együttesem
-Van testvéred?
 -van
-Kedvenc dal?
 -One Directiontól és Little Mixtől minden.Emblem3 - Sunset Boulevard , Reason
-Kedvenc színész?
 -nincs olyanom:)
-Példaképed? Miért? 
 -Danielle Peazer: azért,mert én is táncos szeretnék lenni. Palvin Barbara: azért,mert ennyi idősen ilyen sikereket ért el. 
-Hol laksz? 
 -Pomáz
-Átlagod? (Iskola) 
 -4 egész valamennyi
-Kedvenc tantárgy? 
 -nyelvtan
-A történeteid papíron írod meg először, vagy rögtön gépen?
 -általában papíron és aztán gépelem be némi változtatással

3.

-Mi a kedvenc sorozatod?
-Mi az,amit szépnek találsz magadon?
-Hány blogod van?
-Mióta írsz?
-Mi a kedvenc ételed?
-Hiszel a szerelemben első látásra?
-Van twittered?
-Ért már nagyobb csalódás?
-Kivel a legjobb a kapcsolatod a családodban?
-Szerinted létezik fiú-lány barátság?
-Mennyi időbe telik,amíg megírsz egy részt a blogodra?

4.

Nem olvasok sok blogot,ezért csak ennyinek tudom továbbküldeni:





2013. március 28., csütörtök

10.Tomlinsonék

Na sziasztok! hát itt lenne az új rész. remélem tetszeni fog. szavazni,kommentelni ér. feliratkozóknak pedig nagyon örülnék!:)
amint látjátok,raktam chatet is a modulok közé,szóval oda is nyugodtan írhatok!

Jó olvasást!♥ xx

---------------------------------------------


 '-Sziasztok! Biztosan ti vagytok a cserediákok New York-ból. Az én nevem...'

-...Johanna Tomlinson- nyújtotta felénk a kezét.
-Üdv Mrs. Tomlinson! - mondtuk egyszerre, majd mindketten kezet fogtunk vele- Én Lexy vagyok, ő pedig a barátnőm Tory.
-Örvendek a találkozásnak lányok! Nyugodtan tegezzetek és kérlek szólítsatok csak Jay-nek!
-Rendben Jay. Örülünk a találkozásnak- mondta ki Tory hangosan a gondolataimat.
-Szóval akkor mi tényleg itt fogunk lakni a Tomlinson házban? - kérdeztem kissé értetlen fejjel.
-Hát nagyon úgy tűnik- kacsintott ránk Jay-de szerintem gyertek, hozzátok be a csomagjaitokat, körbevezetlek titeket,aztán megmutatom a szobáitokat. Még csak én vagyok itthon, mivel Daisy, Phoebe és Fizzy iskolában vannak, Mark dolgozik és ugye Lottie pedig New York-ba utazott, szóval nyugodtan ki tudtok majd pakolni.
Visszamentünk a kocsihoz, bevittük a bőröndjeinket a házba, megadta a sofőr a számát, hogyha bárhova el akarunk menni, akkor nyugodtan hívjuk ,mivel, amíg itt vagyunk Angliában, ő lesz a sofőrünk.
Visszamentünk a házba, majd miután Jay körbevezetett, megmutatta a szobáinkat.
-Szóval Lexy te megkapod Louis szobáját, Tory te pedig Lottie-ét.
-Köszönjük Jay, akkor mi felhozzuk a cuccainkat és kipakolunk.
-Rendben lányok. Ha kellene valami, akkor nyugodtan szóljatok, lent leszek a konyhában.
-Köszönünk mindent! - mondtuk egyszerre.
-Na akkor nézzük meg a szobákat! Szerintem először a tiedet, vagyis Louis-ét nézzük meg.
-Rendben! - majd benyitottunk.




-Hűűű...! Ez aztán fiúszoba- csodálkozott Tory.
-Mivel ez egy fú szobája. Egy nem is átlagos fiú szobája. Ez Louis Tomlinson szobája- hangsúlyoztam ki a nevét- és nekem nagyon is tetszik.
-Ez nem kérdés,hogy nekem is. Na, de nézzük meg Lottie-ét is-azzal átmentünk a másik szobába.


-Te jó isten! Ez egy álomszoba! És én itt fogok lakni teljes fél évig. Ez hihetetlen!
-Egyszerűen gyönyörű. Illik Lottie-hoz.
-Az egyszer biztos.
-Én átmegyek kipakolok. Szerintem te is tedd azt.
-Az lesz. Na akkor kezdjük a pakolást.
Átmentem a szobámba,majd alaposan körülnéztem. Totál fiús szoba volt,de nekem nagyon tetszett.Egyből otthon éreztem magam.
Durván két és fél óra alatt végeztünk a kipakolással. Pont,mikor lementünk,akkor ért haza a Tomlinson család többi tagja.
-Gyertek lányok, bemutatom nektek a család többi itthon lévő tagját- hívott közelebb minket Jay- ő itt a párom ,Mark, ő a második legidősebb lányom Fizzy és ők pedig az ikrek, Daisy és Phoebe- mutatott végig családtagjain.
-Sziasztok lányok! Örülök , hogy itt vagytok. Nyugodtan tegezzetek!
-Örülünk a találkozásnak Mark. Az én nevem Lexy, ő itt pedig a barátnőm Tory.
-Szerintem üljünk le a nappaliba és ismerkedjünk meg-vetette fel az ötletet Mark.
Körölbelül másfél-két órán keresztül csak beszélgettünk. Jobban megismertük Tomlinsonékat. Elmsélték minden fontosabb részét az életüknek, köztük azt is, mikor Louis bekerült az X-Factorba. Azt is megtudtuk,hogy egy hét múlva hazajőn Doncasterbe. 
-Szerintem én elmegyek fürdeni és aludni, elvégre elég hosszó napunk volt.
-Rendben Lexy. Menj csak. Kikészítettem nektek törölközőt a fürdőszobába.
-Köszönjük Jay. Tory te nem jössz? - fordultam barátnőm felé.
-De megyek én is- állt fel a kanapéról.
-Na akkor jóéjt mindenkinek! - indultunk fel a lépcsőn.
-Jóéjt lányok! - mondták kórusban.




2013. március 24., vasárnap

9.Irány Anglia

 Sziasztok manók!:) Meghoztam az új részt! Remélem tetszeni fog:) kommentelni és szavazni ér!:)
Jó olvasást!♥
---------------------------------------------
'*elmélkedés*'

*3 hónappal később*

Egy nap múlva indulunk Angliába.Gyorsan körbenéztem a szobámban,hogy minden szükséges dolgot beraktam-e a bőröndjeimbe,majd lementem apuékhoz.Megvacsoráztunk,visszamentem a szobámba még egyszer körbenézni.Találtam még pár dolgot,ami kint maradt,azokat egyből el is raktam.
Este fél nyolc volt,ezért lefeküdtem aludni,mivel másnap fél hatra kint kellett lennünk a reptéren.

*másnap*

Fél négykor ébresztett a telefonom,ami azt jelenti,hogy egy órám van elkészülni.
Álmosan kikászálódtam az ágyból,bementem a fürdőszobába elvégezni a reggeli teendőimet.Visszamentem a szobámba,magamra kaptam az este kikészített ruhaösszeállítást,bepakoltam még a szükséges dolgokat a táskámba,majd lementem a konyhába.


Apu már ébren volt,épp a reggelit készítette.Mire kész lett a kaja,addigra Bella is felébredt.Együtt megreggeliztünk,majd indulhattunk is,mivel már négy óra volt.
Egy óra alatt ki is értünk a reptérre.Amint megláttuk a kísérő tanárokat,egyből feléjük vettük az irányt.Majdnem mindenki megérkezett.Már csak Toryra vártunk,mikor meghallottunk a hangosbemondóba,hogy az Angliába induló gépre megkezdhetjük a beszállást.Indultunk volna csekkolni,mikor meghallottam barátnőm hangját mögöttünk:
-Várjatok meg!-rohant felénk,nyomában a szüleivel,akik a bőröndjeit cipelték.
-Már azt hittem elaludtál-mondtam neki nevetve,miközben két puszit nyomtunk egymás arcára.
-Nem dehogy,csak még vagy ötször körbenéztem,hogy minden megvan-e.
-Értem.Na akkor menjünk.
Én is,mint mindenki elköszöntem a családomtól,ami apuból és a nővéremből állt.Megígértem nekik,hogy kétnaponta legalább egyszer beszélünk.Mindkettejük arcára puszit nyomtam,majd el kellett indulnunk.
Becsekkoltunk,,a bőröndjeinket leellenőrizték,majd kezdődhetett a beszállás.
Mindenki elfoglalta a helyét.Én hál' istennek Tory mellé kerültem.így nem kell majd unatkoznom az úton.Még küldtem egy sms-t apunak,hogy,amint megérkeztünk,felhívom.
Már vagy tíz perce ültünk,mikor hallottuk,hogy mindenki kapcsolja be a biztonsági övét,mert hamarosan megkezdjük a felszállást.Így is tettünk.Két perc múlva éreztük,hogy elindult a gép.
Mikor elértük a repülési magasságot,szóltak,hogy kikapcsolhatjuk a biztonsági öveinket.Majdnem mindenki elkezdett össze-vissza mászkálni.

*3 óra múlva*

-'Kérjük kapcsolják be a biztonsági öveiket,megkezdjük a leszállást'-keltem fel a hangosbemondó hangjára.
-Szuper!-kiáltottam fel.
-Végre itt vagyunk!-mondta Tory.
-Hát igen.Végre teljesült az egyik álmunk-kacsintottam rá.
Csináltam még pár képet leszállás közben,majd elraktam a fényképezőgépet a táskámba.Mielőtt kicsálltam volna a gépből,még vagy kétszer megnéztem,hogy nem hagytam-e semmit az ülésen és az ülés körül.Mikor teljesen megbizonyosodtam róla,hogy minden megvan,nyugodtan hagytam el a helyemet.
Mikor mindenki kiszállt,egy gyors névsorolvasást tartott az egyik tanár,majd elindultunk a csomagjainkért.Mindenki kézhez kapta a bőröndjeit,majd a repülőtér bejárata előtt megálltunk.
-Nos gyerekek!Mindenkinek el fogjuk mondani,hogy ki,melyik családnál fog megszállni Anglia különböző részein.
Csak ne valami degenerált családhoz kerüljek-gondoltam magamban.
-Szóval.Jessica Leaves ,Lindsey Hulbert és Josh Kerrich a Lambrick családhoz megy Birminghambe-végigmondta a tanár mindenkinek a nevét,mikor már csak Tory és én nem voltunk beosztva sehova,ígyhát gondoltuk,mi leszünk az utolsók.Így is lett-Alexandra Smith és Vitorya Tonkin a Tomlinson családhoz megy Doncasterbe.
-Hogy mi van?-kérdeztük egyszerre Toryval.
-Azt mondtam,hogy a Tomlinson családhoz mentek Doncasterbe!-hangsúlyozta ki a családnevet és a várost.
-Na jó az biztos nem lehet,amire gondolok-fordultam barátnőm felé,aki még mindig tátott szájjal bámult maga elé.
-Majd kiderül,de ez szerintem is lehetetlen.
-Na akkor mindenki szálljon be a 'saját autójába'-mutatott idézőjelet a levegőben a tanár.
Két és fél óra múlva megállt az autó egy gyönyörű családi ház előtt.


-Hölgyeim!Megérkeztünk!-szólt hátra a sofőr.
-Na jó én ezt már tényleg nem hiszem el.Biztos eltévesztette a házszámot,mivel ez Louis Tomlinson otthona.
-Nem tévesztettem el semmit.A papíron ez a házszám áll.Csengessenek be és kiderül,hogy jó helyre hoztam-e önöket.
-Rendben.
Kiszálltunk a kocsiból,odamentünk a bejárati ajtóhoz,majd becsengettünk.Kinyílt az ajtó,majd mindketten eltátottuk a szánkat.
-Sziasztok!Biztosan ti vagytok a cserediákok New York-ból.Az én nevem...







2013. március 21., csütörtök

1. díjam



Köszönöm a díjat Sztracsat Ellának

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!


4. Küldd tovább 11 blognak! 






1.
-14 éves vagyok
-van egy öcsém és egy mostohatestvérem(akire nővéremként tekintek)
-egy legjobb barátnőm van,Viki♥
-kedvenc énekesem Justin Bieber
-példaképeim Danielle Peazer és Palvin Barbara
-szeretek táncolni és énekelni
-sokak szerint őrült vagyok
-utálok tanulni
-sokat álmodozok
-utálom,ha Szandrának szólítanak
-túl naiv vagyok

2.
-Mikor kezdtél el blogot írni?
-kb 2 hónapja
-Miért arrol írsz amiről??
-mert a kedvenc együttesem ichlette a történetet
- hány éves vagy?
-14
- mi a kedvenc tantárgyad??
-nyelvtan
- van tesód?
-van
- kedvenc szám?
-2
-Kedvenc énekes nő és férfi?
-Demi Lovato és Justin Bieber
- Van Twittered??
-@2Lexy_N
- Van háziállatod??
-van egy kutyám és egy macskám
- Utoljára miért sírtál??
-csak úgy
- Milyen színű a szobád fala?? >.<
-fehér

3.
-Hány éves vagy?
-Szerelmes vagy?
-Mitől félsz a legjobban?
-Van olyan ember,akit utálsz?
-Babonás vagy?
-Mi a kedvenc országod és városod?
-Van olyan álmod,amit valóra szeretnél váltani?
-Mi a kedvenc szabadidős tevékenységed?
-Melyik hírességgel töltenél el egy napot?
-Mi a legkülönlegesebb hely,ahol eddig jártál?
-Mi a kedvenc filmed?
-Mi a kedvenc állatod?
-Mi a kedvenc fiú és lányneved?

4.





/csak ennyinek tudom továbbküldeni/